Múzeumok Zágrábban

Régészeti MúzeumZágráb a világnak az a városa, ahol a múzeum rajongók csillapíthatatlan éhsége a kultúra és a művészetek iránt garantáltan és maradéktalanul ki lesz elégítve. Valamennyi város közül itt található a legtöbb múzeum, a tárlatok szinte végtelen skálát ölelnek fel. A technológiának, a történelemnek, az oktatásnak, a vadászatnak, a tudománynak és még hosszan lehetne folytatni a sort, mi mindennek szenteltek Zágrábban önálló múzeumot, hogy a horvát nemzet örökségét a lehető legnagyobb alapossággal mutassák be és tudják megismertetni az egyre nagyobb számú külföldi közönséggel is.


Régészeti Múzeum

Az itt kiállított több mint 400.000 tárgy már önmagában is elég hatásos lenne, de a fényekkel és az elrendezéssel kombinálva a Régészeti Múzeum még tovább képes fokozni az élményt. Az intézmény elődje a Nemzeti Múzeum volt, amit 1846-ban nyitottak meg. A régészeti részleg 1876-ban lett önálló, ekkor született meg a zágrábi Régészeti Múzeum, ami 1880-1945-ig az Akadémia épületében működött. Ezt követően költöztették át jelenlegi helyére a Vranyczany-Hafner kúriába. Nem csak a Horvátország, de a szomszédos országok, a mediterrán vidékek és Egyiptom területén feltárt leletek is láthatók itt. Gazdag numizmatikai, őskori, ókori és egyiptomi gyűjteményt nézhetnek meg a látogatók medálokkal, ősi kozmetikumokkal, kerámiákkal és a híres zágrábi múmiával együtt. A múzeum kertjében található a Lapidarium több száz római kori emlékkel.

Iparművészeti MúzeumIparművészeti Múzeum

1880-ban a Művészeti Társaság és az akkori elnök, Izidor Krsnjavi alapították a múzeumot azzal a céllal, hogy az egyre inkább elhatalmasodó és az élet minden területére kiható iparosítással szemben megvédjék a hagyományos kézműves termékeket. A több mint 160.000 kiállítási tárgy 19 különböző kategóriába tartozik, mint a lakberendezés, fotózás, festészet, szobrászat, órák, hangszerek, játékok. A múzeum könyvtára 50.000 kötettel, folyóiratokkal és korai nyomatokkal külön figyelmet érdemel. Állandó kiállításait több mint 2000 m2-en, három szinten lehet megtekinteni a legkülönbözőbb időszakokból, a gótikustól az art decoig. A kiállított tárgyak a 4-20. századból származnak, közülük a legelsőket tehetős horvát arisztokraták és műgyűjtők adományozták az intézménynek.

Iskola Múzeum

A horvát oktatási rendszer fejlődését lehet nyomon követni a múzeumban a kezdetektől egészen napjainkig. A Horvát Pedagógiai és Irodalmi Társaság megszerveződése, 1871 óta folyamatosan gyűjtötte az oktatáshoz kapcsolódó anyagokat a leendő múzeumhoz. 1889-ben a gyűjtemény az újonnan épített Tanárotthonban kapott helyet. A múzeum megnyitására 1901 augusztusában került sor. A kiállítások egyformán érdekesek a felnőttek és a gyerekek számára, bemutatják a régen használt oktatási eszközöket, segédleteket, iskolai felszereléseket, könyveket, a büntetési és fegyelmezési módszereket, tankönyveket, ugyanakkor látható számos fénykép és dokumentum a múltból.

Vasúti Múzeum

A zágrábi Vasúti Múzeum nemzeti jelentőséggel bír, tevékenységi körébe tartozik az 1890-es évektől kezdve gyártott vasúti járművek beszerzése, megőrzése, védelme és bemutatása. A múzeumot 1991-ben alapították, rajta keresztül szépen végig lehet követni a horvát vasút fejlődését a 19. század második felétől a jelenkorig bezárólag. Hat különálló kiállítás mutatja be a vasúti szerelvényeket, az alkatrészeket, a gépeket, berendezéseket, az egyenruhákat, személyes iratokat és a vasút által használt telekommunikációs eszközöket. A múzeumban 36 gőzmozdony látható az 1891-1961. közötti időszakból, dízel- és villamosmozdonyok, vagonok és más vasúti járművek. Egy postakocsit teljes egészében felújítottak, kiállításokhoz és előadásokhoz használják. A Vasúti Múzeum legöregebb darabja egy Budapesten gyártott, 1891-es Katica nevű gőzmozdony, ami 1972-ig üzemelt.

Zágrábi Városi MúzeumZágrábi Városi Múzeum

A klarisszák 17. századi kolostorában kialakított Városi Múzeum az őskortól napjainkig ismerteti meg a horvát főváros történetét a látogatókkal. 1907-ben alapították és helyezték el a műemlék épületegyüttesben, több mint 75.000 darabos kiállításai politikai, gazdasági, művészeti és kulturális szempontból is bemutatják Zágráb múltját, láthatók itt a Gric-hegyen feltárt, 7. századi hallstatti település romjai, Zágráb középkori városának makettje és a II. János Pál pápa 1994-es zágrábi látogatásáról készült fotók is. A kiállítások jelentős része interaktív formában is megtekinthető, ezért gyerekkel is érdemes ellátogatni ide.

Horvát Sportmúzeum

A Sportmúzeum története több mint 100 évre nyúlik vissza, amikor egy elkötelezett csapat elhatározta, hogy összegyűjt mindent, ami a sporthoz és annak megszületéséhez, történetéhez kapcsolódik. A múzeum bemutatja, hogy az egyes sportágak mikor és hogyan terjedtek el Horvátországban, felvonultatják a legrangosabb hazai és nemzetközi versenyeken elért eredményeket, láthatók régi sporteszközök, érmék, trófeák és a nemzet legnagyobb sportolóit is megismerhetjük.

Mi a véleményed? Szólj hozzá Te is!

Loading Facebook Comments ...

Még nincsenek hozzászólások. Légy az első.

Vélemény, hozzászólás?

Nézd meg ezeket is:
Zagorje vidékein

Horvátország legszebb templomai

Close